Ottidőzése alatt egy arra fészkelő sólyommal kötött belső baráti szövetséget. Éjtszakának idején ugyanis, mikor a szent férfiú zsolozsmára szokott volt felkelni, hangjával jelezte az időt. Az Isten szolgájának ez igen tetszett, mert gondossága, amit iránta mutatott, a lustaság szellemét távolűzte tőle. Ámde midőn a betegség szokottnál jobban kínozta, a sólyom is megkímélte, s nem jelezte a rendes ébresztőt. Mintha Isten vezette volna, s hajnaltájt hangjának csengőjét édesen szólaltatta meg. Bizonyára égi jóslat volt mind a sokfajta madáröröme, mind a sólyom hangja arra nézve, hogy az Isten dícsérője és imádója a szemlélődésnek szárnyain emelkedve itt érdemesül majd annak idején a szeráfi látomásra (sebhelyek).
Szent Ferenc egyszer elment az Alverna-hegyi remeteségbe, és mivel a hely nagyon félreeső volt, annyira megtetszett neki, hogy Szent Mihály tiszteletére negyvennapos böjtöt akart ott tartani. A dicsőséges Szűz Mária mennybevétele előtt ment oda, s megszámolta a napokat Szűz Mária ünnepétől Szent Mihályig. Ez negyven napot tett ki. Majd így szólt: "Istennek és Anyjának, a Boldogságos Szűz Máriának, valamint Szent Mihálynak, az angyalok és lelkek fejedelmének tiszteletére negyvennapos böjtöt akarok itt tartani." Mikor beköltözött a cellába, hogy állandóan ott tartózkodjék, az első éjszaka arra kérte az Urat, mutasson neki valami jelet, hogy megtudhassa, vajon az-e az akarata, hogy ott maradjon. Szent Ferenc ugyanis mindig gondot fordított arra, amikor valahol megállt, hogy ott egy időn át imádkozzék, vagy amikor a világot járta prédikálva, hogy megtudja az Úr akaratát: hogy annak megfelelően jobban Isten tetszésére lehessen. Olykor attól félt ugyanis, hogy a magányos imádság örve alatt esetleg a test akar pihenni, elutasítva azt az erőfeszítést, amely azzal kapcsolatos, hogy prédikálva vándoroljon a világon, amiért Krisztus alászállt a mennyből erre a földre. Sőt akiket Isten előtt kedveseknek vélt, azoktól azt szokta kérni, hogy könyörögjenek az Úrhoz, nyilvánítsa ki nekik akaratát: vajon a világot kell-e járnia prédikálva, vagy maradjon egy magányos helyen, és ott imádkozzék. Másnap kora hajnalban, amíg imádkozott, különböző fajta madarak szálltak a cellára, ahol lakott, de nem egyszerre, hanem úgy, hogy előbb az egyik röpült oda, kedvesen elzengte énekét, aztán eltűnt; majd másik jött, énekelt és elment; s így tett valamennyi. Ezen nagyon csodálkozott Szent Ferenc, és igen megvigasztalódott. Amikor gondolkodni kezdett, hogy mit is akar ez jelenteni, lelkében ezt mondta neki az Úr: "Ez a jele annak, hogy az Úr jót tesz veled ebben a cellában, és sok vigasztalásban részesít. " Ez be is igazolódott. Mert sok más titkos és nyilvánvaló vigasztalás között, amit az Úr nyújtott számára, megmutatta neki a Szeráf látomását, ami nagy vigasztalással töltötte el lelkét az Istennel való egyesülésben egész élete folyamán. Amikor kísérője odavitte neki az aznapi ételt, [Ferenc] elmesélt mindent, ami történt vele. Jóllehet abban a cellában sok vigasztalásban volt része, éjszaka mégis sokat gyötörték az ördögök, ahogy ezt is elmesélte társának. Egyszer pedig így szólt hozzá: "Ha tudnák a testvérek, mennyit kínoznak engem a gonosz lelkek, senki se lenne közülük, akiben ne ébredne irántam nagy szeretet és együttérzés." Ahogy kísérőinek sokszor mondta, ezért nem tudott néha eleget tenni a testvéreknek, és olyan kedvességet tanúsítani irántuk, amilyent azok elvártak.
Midőn Alverna-hegyén cellájába zárkózott, társainak egyike igen-igen szerette volna, ha az Úr szavaiból valamit sajátkezűleg följegyezne. Nem testi, hanem erős lelki kísértések gyötörték, ugyanis és azt hitte, hogy attól elmúlnának, vagy legalább is bizonyára enyhülnének. Ez a vágy epesztette belülről, mert szégyenlősségében a szent atyának erről mitse mert szólni.
Ámde amit az ember nem mondott meg, azt kinyilatkoztatta a Szentlélek. Megparancsolta tehát a nevezett testvérnek, hogy hozzon neki tintát és papírost. Arra a testvér kívánsága szerint sajátkezűleg írta az Úr dicséretét, végül áldását („Áldjon meg téged az Úr és őrizzen meg téged; az Úr mutassa néked orcáját és könyörüljön rajtad; az Úr fordítsa hozzád orcáját és adjon neked békességet Móz.6,24-26) majd így szólt:
- Vedd ezt a papirost és őrizd gondosan halálig!
S amint megkapta a testvér a kívánt ajándékot, tüstént megszűnt a kísértése. Meg is őrizte az írást és később csodás dolgokat mívelt, s bizonyságául szolgált Ferenc erényeinek.
Szent vagy, egyetlen Úristen,
ki csodákat művelsz.
Erős vagy, nagy vagy, fölséges vagy,
te vagy a mindenható király,
Szentséges Atya, ég és föld királya.
Hármas és egy Úr vagy, istenek Istene,
te vagy a jó, minden jó, a legfőbb jó,
az Úr, az élő és igaz Isten.
Te vagy a szerelem, a szeretet;
te vagy a bölcsesség,
te vagy az alázat,
te vagy a türelem.
te vagy a szépség,
te vagy a kedvesség,
te vagy a biztonság,
te vagy a megnyugvás,
te vagy az öröm,
te vagy reményünk és vígasságunk,
te vagy az igazságosság,
te vagy a mértékletesség,
te vagy a minket egészen betöltő gazdagság.
Te vagy a szépség,
te vagy a kedvesség,
te vagy védelmezőnk,
őrállónk és oltalmazónk;
te vagy az erősség, te vagy az enyhülés.
Te vagy a reményünk,
te vagy a hitünk,
te vagy a szeretetünk,
te vagy minden édességünk,
te vagy a mi örök életünk:
Nagy és csodálatos Úr,
mindenható Isten, irgalmas Üdvözítő.
Ferenc, ez az angyali férfiú, szokása szerint mindenha jót cselekedett, s mint az ég angyala Jákob létráján, hol az Isten felé emelkedett, hol a felebaráthoz szállt. Idejét megtanulta okosan úgy érdemesíteni, hogy részben felebarátai javának, részben a szemlélődés nyugodt elragadtatásainak szentelte. A helyek és idők körülményeinek megfelelően majd mások lelki üdvösségének gondozásába merült, majd a sokaság nyugtalanításaiból kiszakaszkodva a magány rejtekébe vonult, hogy a nyugalom helyén szabadon foglalkozhasson Istennel és letörölje lelkéről a port, ami esetleg az emberekkel való együttlét során reátapadt.
Sokféle munkája után, két évvel égbeköltözése előtt az isteni Gondviselés egy félreeső helyre, Alverna hegyére vezette. Itt szokása szerint Szent Mihály főangyal tiszteletére negyvennapi böjtöt kezdett. Az égi szemlélődés édessége a szokottnál bőségesebben töltötte el. Mennyei vágyak égő lángjától feltüzelve túlontúl érezte azt isteni illetések ajándékait. A magasságokba emelkedett, de nem úgy, mint a fölségnek kíváncsi vizsgálója, akit elnyom a dicsőség, hanem mint hűséges és okos szolga, aki az Isten tetszését keresi, amely szerint magát forró vágyódással mindenekfölött óhajtotta formálni.
Isteni kijelentésből értesült, hogy az evangéliumos könyv kinyitásával adja Krisztus tudtára, hogy mi lenne benne Istennek kedvére. Nagy buzgósággal végzett imádság előrebocsátása után vette az oltárról az evangéliumos könyvet, s a Szentháromság nevében társával, egy istenfélő és szent férfiúval kinyitotta. Abból, hogy a könyv háromszoros kinyitásakor az Úr szenvedésére talált, megértette, hogy amint életének cselekedeteiben Krisztust utánozta, úgy kell szenvedéseinek kínjaiban és fájdalmában is hozzá hasonulnia, mielőtt kimúlna ebből a világból. S bár eddigi életének nagy szigorúsága és az Úr keresztjének állandó hordozása testileg ugyancsak elgyöngítette, mégsem ijedt meg, hanem a vértanúság elviselésére is hatékonyan föllelkesült. A jóságos Jézus iránti szeretet olthatatlan tüze, mint a lámpák tüze és a lángok lobogása éledt föl benne annyira, hogy a vizek sokasága sem olthatta el ezt a hatékony szeretetet.
A vágyódások szeráfi hevétől emelkedett Isten felé és az együttérzés édessége mintegy beleolvasztotta Abba, aki nagy szeretetében a keresztrefeszítést óhajtotta.
Bizonyos reggelen, szent kereszt felmagasztalásának ünnepe körül a hegyoldalban imádkozott, midőn egy hat, fényes és tüzes szárnyú szeráfot pillantott meg, amint az ég magasából ereszkedett le. Mikor iramló repüléssel megközelítette azt a helyet, ahol Isten embere volt, a szárnyak között keresztre feszített ember képe tetszett elő, amint kereszt módjára nyújtotta ki keresztreszegezett kezét és lábát. Két szárny a feje fölé emelkedett, kettőt repülésre terjesztett szét, kettő pedig egész testét takarta. Ezt látva fölöttébb megihletődött, s szívén szomorúsággal kevert öröm hullámzott át. Örült a kegyes tekinteten, amellyel Krisztus szeráf képében nézett reá, de a keresztrefeszítés az együttérző fájdalom tőrével döfte át lelkét. Igen álmélkodott a kifürkészhetetlen látomáson, tudva azt, hogy a szeráfi lélekben a szenvedés és halhatatlanság nem fér össze. Végül is megértette belőle az Úr kinyilatkoztatását. Az isteni Gondviselés ezzel a látomással mutatta meg Krisztus barátjának, hogy vegye tudomásul, miszerint nem a testvértanúságával, hanem lelkének lángolásával kell a keresztrefeszített Krisztushoz hasonlítania.
A látomás megszűnte szívében csodás tüzet, testén pedig nem kevésbé csodás jeleket hagyott. Kezén és lábán legott feltűntek a szegek liggatásai, amint azokat kevéssel előbb a keresztrefeszített férfiúnak képén látta. Keze és lába átdöföttnek látszott; a szegek feje kezének belső és lábának külső részén, azok hegye pedig az ellenkező oldalon tűnt elő. A szegek feje mind a kezeken, mind a lábakon kerek és fekete, a hegye meg hosszú, visszafordított és mintha visszavert lett volna, magából a húsból kijövet a testből kiállott. Jobb oldalán is, mintha lándzsával átdöfött lenne, piros behegedt sebhely vöröslött, amely gyakran volt nedves a Szent vérétől és megfestette alsó és felső ruháját.
Krisztus szolgája látta, hogy testén láthatóan mutatkozó sebhelyeit bizalmas társai elől nem titkolhatja, mégis félt az Úr titkait nyilvánosságra hozni, s így a kétkedés malomkövei között őrlődött a tekintetben, hogy amit látott, vajon elmondja-e vagy elhallgassa. Ezért magához hívatta néhány testvérét és általános formában fölfedte előttük kételyét és tanácsukat kérte. A testvérek egyike, név és kegyelem szerint is Illuminátus (azaz megvilágosított), látva egyet-mást, ami csodás, fölöttébb álmélkodva így szólt a Szenthez:
- Testvér, tudd meg, hogy nemcsak magadért, hanem másokért is bízattak reád az isteni titkok. Megokoltan látszik tehát félősnek, ha azokat, amiket másokért is kaptál, eltitkolod, mert mint elrejtett talentumok miatt korholásban lesz részed.
E szavak a szent férfiút megindították, s bár máskor mondogatta volt: az én titkom az enyém, ekkor félve ugyan, de mégis elbeszélte látomásának egymásutánját, s hozzátette, hogy aki neki megjelent, mondott is egyet-mást, amiket életében senki emberfiának sohasem szabad elmondania. A kereszten csodásan megjelenő szeráfnak kijelentései is olyan titkosak voltak, amiket talán az embereknek el nem beszélhetne.
(Szent Bonaventura: Legenda major)
Végül, amikor Szent Ferenc befejezte a Szent Mihály arkangyal tiszteletére tartott negyvennapi böjtöt, isteni sugallatra elhatározta, hogy visszatér az Angyalos Boldogasszony kolostorába. Magához hívta Masseo és Angyal testvért, s jámbor intelmek után gondjukra bízta a szent hegyet és a hegyen a hajlékot azzal, hogy neki Leó testvérrel vissza kell mennie az Angyalos Boldogasszonyhoz. Elbúcsúzott tőlük, a megfeszített Krisztus nevében megáldotta őket, majd kérésüknek engedve odanyújtotta nekik a dicsőséges sebhelyekkel ékesített szentséges kezeit, hogy láthassák, érinthessék és megcsókolhassák. Ezzel megvigasztalva őket, elvált tőlük, és elindult a szent hegyről.
Így kapta meg Szent Ferenc az Üdvözítő szentséges sebhelyeit Alverna hegyén.
Krisztus és hűséges szolgája, Szent Ferenc dicséretére. Amen.
Created with
Landing Page Creator