Legendarészletek

Szent Ferenc megkapja a Porciunkulát

Elment hát a Subasio hegyi bencés monostorba, és az apát előtt ugyanazt elmondta, amit a püspöknek és a kanonokoknak, azonfelül még azt is, hogyan válaszoltak neki azok. Az apát pedig együttérzéstől indíttatva tanácskozott ez ügyben testvéreivel, és mintegy az Úr akarata szerint Szent Ferencnek és testvéreinek átengedték a Sancta Maria de Portiuncula templomát mint legszegényebb templomukat. Szegényebb volt, mint bármely más templom Assisi városának környékén. Épp erre vágyott régóta Szent Ferenc. Az apát így szólt hozzá: "Testvér, kérésedet teljesítjük, de azt akarjuk, hogy ha majd az Úr megsokasítja rendeteket, ez a hely legyen mindnyájatok feje." Tetszett ez a beszéd Szent Ferencnek és a többi testvérnek.
Nagyon örült Szent Ferenc a testvéreknek átengedett helynek, főleg azért, mert a templom Krisztus anyjának nevét viseli, meg azért, mert oly szegényes templom volt. Örült elnevezésének is. Portiunculának, kis részecskének hívták ugyanis, ami előre jelezte, hogy a szegény Kis Testvérek anyaháza és feje lesz. A templom arról a telekről nyerte a Portiuncula nevet, amelyen épült. Ezt a telket már régóta Portiunculának hívták. Szent Ferenc ugyanis gyakran. mondogatta: "Azért akarta az Úr, hogy ne engedjenek át a testvéreknek más templomot, és hogy az első testvérek akkor ne építsenek semmiféle újat, s ezen kívül ne legyen nekik egyetlen más sem, mert ez a templom maga is jövendölés volt, ami a Kisebb Testvérek megjelenésével teljesedett be." Bár a templom szegényes volt, és már régóta csaknem romokban hevert, Assisi és a környék lakói mindig nagy tiszteletet és áhítatot tanúsítottak iránta, mely mind a mai napig csak növekedett. Ezért aztán rögtön, ahogy odaköltöztek a testvérek, az Úr szinte napról napra növelte számukat, és a róluk szóló szóbeszéd meg jó hírük elterjedt az egész spoletói völgyben. Régente azonban a templomot Sancta Maria de Angelisnek, "Angyalos Boldogasszonynak" hívták, és csak a környékbéliek nevezték el Sancta Maria de Portiunculának. Ezért miután a testvérek hozzáláttak a helyreállításához, a környékbeli férfiak és asszonyok ezt mondogatták: "Menjünk az Angyalos Boldogasszonyhoz!"

Jacopa asszony

Amint az Angyalos Boldogasszony kolostorába értek, a betegszobába vitték, hogy ott pihenjen. A Szent magához hívta egyik társát, és így szólt hozzá: - Drága testvérem, Isten kinyilatkoztatta nekem, hogy ebben a betegségben néhány napon belül meghalok. Tudod, hogy Settesoli Jacopa asszony mennyire tiszteli és szereti rendünket, s nagyon fájna neki, ha nem lehetne jelen halálomnál. Értesítsük tehát, ha életben akar még látni, jöjjön azonnal. - A testvér megerősítette szavait: - Nagyon jól mondod, Atyám, mert hűséges tisztelőd ő, nem volna hát rendjén, ha nem lehetne jelen halálos ágyadnál. - Menj tehát - folytatta Szent Ferenc - hozz tintát, tollat, papírost, és írd, amit mondok. - A testvér elhozta az írószerszámokat, Szent Ferenc pedig ezt a levelet diktálta neki:
"Jacopa Asszonynak, Isten szolgálóleányának, fráter Ferenc, Krisztus szegénye, a mi Urunk Jézus Krisztusban üdvöt és a Szentlélek közösségét kívánja! Tudd meg, kedvesem, az áldott Krisztus az ő végtelen kegyelmében kinyilatkoztatta nekem, hogy rövidesen itt lesz életem vége. Ha tehát még élve akarsz látni, e levelem vétele után azonnal indulj el, és jöjj az Angyalos Boldogasszony klastromába, mert ha néhány napon belül nem érkezel ide, már nem találsz életben. Hozz magaddal darócot, amelybe majd testemet belecsavarják, valamint viaszgyertyát, amennyi a temetésemhez szükséges. Kérlek arra is, hozzál abból a süteményből, amit készíteni szoktál, amikor Rómában beteg voltam."
Ám a levélírás közben Isten tudtára adta Szent Ferencnek, hogy Jacopa asszony már útban van, sőt közeledik a kolostorhoz, és magával hozza mindazt, amit a levélben kért tőle. Erre Szent Ferenc odaszólt a testvérnek, hogy hagyja abba az írást, mert nincs már szükség rá, a papírt meg tegye félre. Nagyon meglepődtek a testvérek, vajon miért nem fejezi be, és miért nem akarja elküldeni a levelet. Némi idő elteltével aztán erősen zörögnek, Szent Ferenc küldi a kapust, s amikor az kaput nyit, ott áll Jacopa, római nemes asszony két szenátor fiával és nagy lovas kísérettel. Jacopa asszony egyenest Szent Ferenchez ment a betegszobába. Jöttén Szent Ferenc lelkét nagy öröm és vigasztalás töltötte el, s Jacopa asszony is boldog volt, hogy életben találta, és beszélgethet vele. Akkor aztán elmondta, hogy Rómában imádság közben Isten értésére adta, hogy Szent Ferenc halálán van, érte akar küldeni, és kérni akarja azokat a dolgokat, amiket, mint mondta, magával hozott. Be is hozatta mindjárt Szent Ferenchez, és enni adott neki. Szent Ferenc evett, és ettől megerősödött. Jacopa asszony pedig eléje térdelt, átfogta Krisztus sebeivel ékesített szent lábait, és oly nagy áhítattal csókolta, és öntözte könnyeivel, hogy a körülöttük álló frátereknek úgy tűnt, mintha Magdolnát látnák Krisztus lábainál, és semmi módon nem tudták elszakítani onnan. Hosszú idő után végül mégis fölemelték, félrevonták, és megkérdezték tőle, hogyan jött éppen még idejében és fölszerelve mindazokkal a dolgokkal, amiket Szent Ferenc kérni akart tőle. Elmondta Jacopa asszony, hogy Rómában, amint egyik éjjel imádkozott, hangot hallott az égből, amely ezt mondta neki: "Ha még életben akarod látni Szent Ferencet, késedelem nélkül indulj Assisibe, s vidd magaddal azokat a dolgokat, amiket betegségében szoktál neki adni, és amire a teremtésnél szükség lesz."

Hogyan kérte és szerezte meg Szent Ferenc a kiengesztelődés búcsúját?

Az 1216-os esztendő egyik éjszakáján, miközben Ferenc a Porciunkula templomocskájában imádságban és szemlélődésben elmélyülve időzött, a kápolnát egyszer csak hirtelen hatalmas fényesség öntötte el, és az oltár fölött Ferenc a fénybe öltözött Krisztust, s jobbján az ő szentséges anyját látta, nagy számú angyaltól körülvéve. Ferenc, földre lehajtott fejjel, csendben imádta Urát!
Akkor azt kérdezte tőle, hogy mit kívánna a lelkek megmentésére. Ferenc rögtön így válaszolt: „Szentséges Atya, habár nyomorult és bűnös vagyok, azt kérem tőled, hogy mindazok, akik – bűnbánatot tartva és szentgyónáshoz járulva – eljönnek ezt a templomot meglátogatni, részesüljenek bőséges és nagylelkű bocsánatban, minden bűnük teljes eltörlése által”.
„Amit te kérsz, oh Ferenc testvér, az nagy dolog – válaszolta az Úr –, de nagyobb dolgokra is méltó vagy, s többet is fogsz kapni. Meghallgatom a te kéréseidet, azzal a feltétellel, hogy holnap kérjed a földi helytartómtól, az én részemről ezt a búcsút”. S Ferenc rögtön jelentkezett III. Honoriusz pápánál, aki azokban a napokban Perugiában tartózkodott, és nagy ártatlansággal elmesélte neki a látomást. A pápa figyelmesen meghallgatta és nagy nehezen megadta a beleegyezését. Majd megkérdezte: „Hány évre szeretnéd ezt a búcsút?”
Ferenc rögtön válaszolta: „Szent Atyám, nem éveket, hanem lelkeket kérek”. És boldogan elindult az ajtó felé, de a pápa hívta: „Hogyan, nem akarsz semmi hivatalos papírt róla?”
És Ferenc: „Szent Atya, számomra elég az ön szava! Ha ez a búcsú Isten műve, akkor ő majd gondoskodik róla, hogy megmutassa az ő művét, nekem nincs szükségem semmiféle dokumentumra, ennek papírja Szentséges Szűz Mária, jegyzője Krisztus és tanúi az angyalok kell, hogy legyenek”
És néhány nappal később, az umbriai püspökökkel együtt, a Porziunkulánál összesereglett népnek, könnyekkel a szemében mondta: „Testvéreim, mindannyiotokat a Paradicsomba akarlak juttatni!”