Legendarészletek

Ferenc fogságban

Egyszer ugyanis, mikor a perugiai és assisi polgárok közt egy háborús viszályból kifolyólag véres összetűzésre került sor, Ferenc sokadmagával fogságba került, és a többiekkel együtt bilincsekbe verve volt kénytelen tűrni a börtönélet keserveit. Míg azonban fogolytársai valósággal beletemetkeztek a bánatba, és mindegyre csak a fogság megalázó kényelmetlenségein síránkoztak, ő nem győzött eleget örvendezni az Úrban, és semmibe se vette bilincseit. A bánkódók nem győzték őt eleget feddni: hogy tud ilyen vidám lenni bilincseiben. Egyesek egyenesen beszámíthatatlannak, sőt bolondnak nézték. Ferenc azonban prófétai ihlettel így válaszolt nekik: "Mit tudjátok ti, minek örülök én? Egészen máson jár az én gondolatom: eljön az idő, mikor az egész világ szentként fog tisztelni." És valóban úgy is történt; amit mondott, minden szó szerint beteljesedett.
Volt a foglyok között többek közt egy büszke és öntelt lovag, akit a többiek ki akartak rekeszteni baráti körükből. Egyedül Ferenc béketűrése nem tört meg. Tűrte a tűrhetetlent, és lassankint a többieket is összebékéltette vele. Az erények e választott edényéből, mely hivatva volt minden kegyelmet magába fogadni, már ekkor minden irányban áradtak a karizmák.

Mikor egyszer a perugiaiak és az assisibeliek háborúba keveredtek egymással, sok polgártársával egyetemben Ferenc is a perugiaiak fogságába került. Mivel pedig külső megjelenésében egészen a nemesekhez hasonlított, a lovagfoglyokkal zárták össze.

Történt egy napon, mikor társai még a szokottnál is jobban búnak eresztették fejüket, hogy ő, egyébként is vidámságra hajló és tréfakedvelő ember lévén, egyáltalán nem mutatta magát szomorúnak, sőt mintha még örült is volna. Emiatt egyik társa keményen rátámadt, hogy úgy viselkedik, mintha beszámíthatatlan volna és egyenesen örülne a fogságnak. Ferenc azonban élénk szóval visszavágott: "Mit gondoltok rólam? Eljön még az idő, mikor az egész világ tisztelettel fog engem övezni." Máskor meg az történt, hogy a lovagok egyike, akikkel Ferenc össze volt zárva, súlyosan megsértette egyik fogolytársát. Emiatt a többiek meg akarták szakítani vele az érintkezést. Ferenc volt az egyetlen, aki nem vonta meg tőle társaságát, sőt a többieket is példája követésére biztatta. Egy esztendő elmúltával a két város között ismét helyreállt a béke. Így Ferenc fogolytársaival együtt visszatérhetett Assisibe.

Hogyan jövendölt meg a perugiaiaknak egy később bekövetkező lázadást; az egyetértés dicsérete.

Néhány nappal azután, hogy a boldogságos atya az említett cellából leereszkedett, panaszos hangon így szólott a kíséretében levő testvérekhez: "Ezek a perugiaiak módfelett sok kárt okoztak szomszédaiknak, és szívük nagyon felfuvalkodott, de tulajdon gyalázatukra. Mert ím, közeledik Isten bosszúállásának napja; keze már kardján van." Majd kevés nappal rá lelkének hevületében útnak eredt, és útját egyenesen Perugiának vette. A testvérek mindjárt gondolták, hogy a cellában valami látomása volt. Mikor Perugiába ért, azonnal prédikálni kezdett az összesereglett tömegnek. Minthogy azonban a lovagok, szokásukhoz híven, fel s alá nyargalásztak, s hadijátékukkal és fegyvereik zörejével nagyban akadályozták Isten igéjének hallgatását, a szent feléjük fordult, és mély felindulással így szólott hozzájuk: "Ó, ti szerencsétlen és esztelen emberek, kik nem veszitek észbe és nem félitek Isten ítéletét! De halljátok, mit üzen általam, szegény szolgája által nektek az Úr. Íme, az Úr valamennyi szomszédotok fölé emelt benneteket; ezért kötelességtek volna szomszédaitok iránt megértőbbeknek, Isten iránt pedig hálásabbaknak lenni. De ti hálátlanok, ehelyett fegyverrel a kézben törtök szomszédaitokra, gyilkoljátok őket, s pusztítjátok határaikat. Ím, ezennel megmondom nektek, hogy mindez nem marad megtorlatlanul, hanem érzékenyebb büntetéstekre belső forradalmat támaszt majd közöttetek az Úr úgy, hogy polgár polgár ellen támad. Így a Magasságbelinek haragja fogja majd jobb belátásra bírni azokat, akiken kegyelme nem fogott."

És csakugyan nemsokára viszály támadt közöttük; harcba szálltak egymás ellen, s a közrendűek a lovagok, a lovagok pedig a közrendűek ellen fordították kardjukat. Utoljára olyan kegyetlenséggel és esztelen gyilkolással törtek egymás ellen, hogy még szomszédaik is, akiknek pedig nem kis ártalmára voltak, megsajnálták őket[44].

Valóban méltó igazságszolgáltatás! Mert akik eltávolodnak az egy és legfőbb Lénytől, azok maguk közt sem tudják megőrizni az egységet. A közéletben nem lehet erősebb összetartó kötelék, mint Isten igaz szeretete és az igaz, nem színlelt hit.

Szent Ferenc megjövendöli a perugiaiaknak a polgárháborút

Egyszer Szent Ferenc Perugia főterén nagy tömegnek prédikált. S íme a téren perugiai lovagok lovagi tornába kezdtek, teljes fegyverzetben, úgyhogy nagyon zavarták a beszédet. Bár azok a férfiak és nők, akik figyelmesen hallgatták a prédikációt, rendreutasították őket, mégsem hagyták abba a játékot. Szent Ferenc feléjük fordult, és a lélek tüzével ezt mondta nekik: "Hallgassátok és értsétek meg, amit az Úr általam, szolgája által tudtotokra ad, és ne mondjátok, hogy ez csak egy assisi ember." Ezt azért mondta Szent Ferenc, mert régi keletű gyűlölet élt Assisi és Perugia lakói között. Ezt mondta tehát: "Az Úr felmagasztalt és nagyobbá tett benneteket minden szomszédotoknál, ezért még inkább kötelességtek, hogy Teremtőtökről megemlékezzetek, és nemcsak a mindenható Isten előtt, hanem szomszédaitok előtt is meg kell alázkodnotok. De szívetek felfuvalkodott kevélységben, gőgötökben és erőtökben, szomszédaitokat fosztogatjátok, és sokakat megöltök. Ezért azt mondom nektek, ha sürgősen meg nem tértek hozzá, és akiket megkárosítottatok, nem kárpótoljátok, az Úr, ki semmit sem hagy bosszulatlanul, hogy nagyobb elégtételt vegyen, és megbüntessen benneteket, egyikőtöket a másik ellen lázítja, és a viszálykodás meg a belső háború miatt akkora megpróbáltatásban lesz részetek, amekkorát szomszédaitok nem tudnának okozni. Szent Ferenc ugyanis prédikációjában nem hallgatta el a nép olyan bűneit, amelyek által nyilvánvalóan megbántják Istent és a felebarátot. Az Úr azonban olyan kegyelmet adott neki, hogy mindaz, aki látta vagy hallotta, kicsiny vagy nagy, annyira félt tőle, és tisztelte a túláradó kegyelem miatt, amit Istentől kapott, hogy hallgatóját bármennyire is korholta, még ha azért szégyenkezett is, épült rajta, sőt néha emiatt, és mert az Úrnál buzgóbban imádkozott érte, az illető megtért. Isten megengedte, és az történt, hogy néhány nap múlva viszály támadt a lovagok és a nép között. A nép kiűzte a városból a lovagokat, azok pedig az egyház támogatásával a lakosok sok földjét, szőlőjét és fáját elpusztították, és amire csak képesek voltak, mindenféle gonoszságot elkövettek ellenük. A nép hasonlóképpen elpusztította a nemesek földjeit, szőlőit és fáit, és így a nép nagyobb büntetéssel bűnhődött, mint összes szomszédaik, akiket ők bántottak. Így telt be rajtuk szóról szóra, amit Szent Ferenc jövendölt róluk.